Karanténpofonok: családi erőszak a zárt ajtók mögött

A járvány kezdetén, 2020 március-áprilisában csökkent a családi erőszakra vonatkozó bejelentések száma, de nem azért, mert mindenki magába szállt és megjavult. „Az emberek annyira megijedtek a betegségtől, hogy szinte ki sem mozdultak otthonról. Az erőszakos családtag is folyton otthon volt, sakkban, félelemben tartotta az áldozatot, korlátozta a személyes szabadságát. Ilyen helyzetben nem lehet csak úgy telefonálni a rendőrségre vagy az ügyészségre, még a barátoknak sem lehet panaszkodni a telefonba, mert az erőszaktevő folyamatosan ellenőrzi és megbünteti az áldozatot” – mondja Mariana Kováčová, a nyitrai Napocska nonprofit szervezet igazgatója. A szervezet családi erőszaknak kitett nőknek és gyermekeknek nyújt jogi és pszichológiai tanácsadást, működtet menedékházat, és felvilágosításokat tart 1994 óta. Kováčová szerint Szlovákiában az áldozatok valós száma legalább háromszor annyi lehet, mint amennyien segítséget mernek kérni.

Nyitás utáni feljelentések

Nem véletlen, hogy a járvány első és második hullámát követő enyhítések után hirtelen megugrott a feljelentések száma, hiszen ekkor az áldozatok kijutottak a lakásból, jelezni tudtak valakinek, vagy maga az erőszaktevő ment el otthonról és néhány percre vagy órára megszűnt a folyamatos ellenőrzés. „Tudni kell, hogy a családon belüli erőszaknak kitett személyek lélekben annyira összetörnek, olyan kicsi az önbizalmuk, hogy egy egyszerű telefonhíváshoz is minden bátorságukat össze kell szedniük. Ilyenkor megerősítésre van szükségük, hogy nem lesz baj, nem éri őket megtorlás, mert mindent diszkréten intézünk, úgy, hogy az erőszaktevő semmiről ne szerezzen tudomást. Sokszor szinte krimibe illő módon kell megszerveznünk a nők és gyermekek kiszöktetését, biztonságba helyezését, hogy az agresszor ne is sejtse, hová mentek. Volt már rá példa, hogy mégis ide jött egy-egy férfi, de a menedékházba még sosem jutottak be” – mondja Mariana Kováčová.

Bezártak a menedékházak

A főügyészség szerint a családon belül elkövetett erőszakos bűncselekmények számának növekedése nemcsak az összezártsággal függ össze, hanem azzal is, hogy a járvány következtében sokan elveszítették a munkájukat, a szociális biztonságukat, a megrendeléseiket, és inni kezdtek. „Ezek mind frusztráló tényezők, és aki egyébként is hajlamos az erőszakra, annál csak fokozzák a késztetést, hogy máson vezesse le a feszültséget” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Barbora Hubertová, a főügyészség erőszakos bűncselekményeket vizsgáló osztályának vezetője.

2020 nyarán az jelentette a legnagyobb gondot, hogy sok menedékotthon nem fogadta az áldozatokat, mert féltek a fertőzéstől. Feltétel volt a negatív Covid-teszt, viszont ha valaki menekül, sokszor ideje és módja sincs teszteltetni magát. Tavaly nyáron még ingyenes antigéntesztelés sem volt, a PCR-tesztekhez orvosi ajánlásra volt szükség, vagy meg kellett fizetni, az otthon, szinte rabságban tartott áldozatok pedig nem tudtak indokot találni, miért lenne erre szükségük. Hubertová szerint az összezártsággal függ össze az is, hogy megnövekedett a partnerek közötti szexuális bűncselekmények száma, sok terhesség nem örömteli együttlét, hanem épp ilyen erőszak következménye. Sajnos, az esetek többségében nálunk az áldozatok menekülnek otthonról, és nem az erőszaktevőt utasítják ki a hatóságok a közös házból, lakásból. Sokan attól is félnek, hogy ha egyszer rászánják magukat az otthonuk elhagyására, földönfutókká válnak, és évekig is elhúzódhat a pereskedés a párjukkal.

Várom, mikor jön a pofon

Ilyen volt Denisa esete is, aki 2011-ben szánta rá magát, hogy négy gyermekével elhagyja erőszakos férjét. „Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor az ötéves kislányom szeme láttára kékre-zöldre vert. Fogtam magam és éjszaka elmentem a gyerekekkel a szüleimhez. Szerencsére befogadtak, bár addig, ha utaltam arra, hogy a férjem erőszakos, mindig azt mondták, hogy az asszonynak tűrnie kell, és egyébként is jó apa, gondoskodik a családjáról. A rendőrséghez nem mertem fordulni, mert a férjem rendőr, különben is megvolt a véleményem róluk, tudtam, hogy a szexuális együttléteinkről készült videókat a kollégáinak mutogatja” – mondja az asszony, aki a Napocska krízisközponthoz fordult segítségért.

Kislányával sokáig pszichológushoz jártak, férjével hat évig pereskedett a vagyonmegosztáson és a gyerektartáson. Közben a férj elköltözött a házból a saját szüleihez, és Denisa visszament a gyerekekkel, akiket az apjuk igyekezett az anyjuk ellen fordítani. Az egyik fiánál pénzzel, ajándékokkal sikerrel járt, ő az apjához költözött, a másik kettő kitartott az anyja mellett. „Nekik köszönhető, hogy az apjuk nem mert itt randalírozni, mert ahányszor idejött, mindig megfékezték. Évekig szenvedtünk, amikor új kapcsolatot kezdtem, kiszúrta a barátom autójának a kerekeit, megfenyegette őt, hogy megöli. Nem tudta lenyelni, hogy elhagytam, és hogy a bíróság távolságtartást rendelt el számára. Csak akkor higgadt le, amikor végre sikerült megegyeznünk a vagyonelosztást illetően, de tudom, hogy a faluban most is gyaláz. Én kerülöm őt, próbálok úgy élni, mintha nem is lenne, de ha éjszaka zörgést hallok, vagy valaki kopogás nélkül benyit, még mindig megriadok, és azt várom, mikor jön a pofon” – mondja Denisa.

Bántalmazott férfiak

A távolságtartást neki sem sikerült volna elérnie, ha nem ír 2012-ben a főügyészségre, hogy a férje, akitől elköltözött, folyton fenyegeti. Ez közvetlenül azután történt, hogy Pozsonyban lelőtt a férje egy asszonyt, aki a gyilkosságot megelőzően többször is hasztalan kért segítséget a rendőrségtől, így Denisa férjét azonnal őrizetbe vették, és a bíróság elrendelte a kötelező távolságtartást.

A főügyészség 2015-ben létrehozott egy segélyvonalat is, amelyet a családon belüli erőszak elszenvedői hívhattak, de érdeklődés híján tavaly meg is szüntették. Mariana Kováčová szerint azért nem működött a dolog, mert ilyen esetekben nem elég, hogy az áldozat egy üzenetrögzítőre mondja el, mi baja. „Visszajelzésre, bátorításra, megnyugtatásra van szükségük. Ez csak akkor lehetséges, ha valaki személyes beszélgetést folytat velük, megmutatja a kiutat.”

A személyes kapcsolatfelvétel és biztatás még nehezebb, ha a családon belüli erőszak áldozatai férfiak, vagy idős, beteg emberek. A férfiak szégyellik, hogy az asszony parancsol nekik, sakkban tartja, netán meg is veri őket, az idős emberek pedig tehetetlenek. Pedig nincsenek kevesen. „A nők inkább lelkileg terrorizálják a férfiakat, megalázzák, kigúnyolják őket, megtagadják tőlük a szexet, nemegyszer az ételt is, kizárják őket a házból, kirekesztik az életükből. Volt olyan páciensem, aki harminckét évig élt a ház mögötti fészerben, a felesége pedig egyedül a hatalmas házban, amit a férje épített. A férfi depressziós lett, inni kezdett, aztán meg is halt. Mondanom sem kell, pompás temetése volt, a neje hatalmas márvány síremléket emeltetett neki” – mondja Peter Klubert pszichológus. Ő is alátámasztja, hogy a férfiak csak kivételes esetben kérnek segítséget az elszenvedett erőszak miatt, az említett páciens is csak akkor került hozzá, amikor az alkoholizmusa miatt már más egészségügyi problémái is voltak. Szlovákiában gond az is, hogy a családi erőszakot elszenvedő férfiak számára nincsenek menedékházak, férfiakat szinte kivétel nélkül minden krízisközpont csak akkor fogad be, ha gyermekkel érkeznek. Az otthoni lelki terror elől menekülő férfi jobb esetben családtagnál, barátoknál húzhatja meg magát, rosszabb esetben az utcára kerül. Megértésre a szakmai szervezeteken kívül alig számíthat, mert a hazai társadalomban még mindig mély a berögződés, hogy egy férfi teremtsen otthon rendet, csapjon az asztalra, és ha nem teszi, ő a pipogya, akit inkább kinevetnek, mint hogy segítenének rajta.

Bántalmazó gyerekek

A főügyészség tavalyi adatai szerint azonban a legtöbb férfit otthon nem a felesége, hanem a felnőtt gyereke bántalmazza. Ők általában idős, segítségre szoruló emberek, akiket látszólag a lányaik, unokáik gondoznak, a valóságban pedig elveszik a nyugdíjukat, korlátozzák a személyi szabadságukat, nem adnak nekik rendesen enni. Gyakori eset, hogy az ötven körüli férfi munka nélkül marad, elválik vagy nem is volt családja, az anyjával él és rettegésben tartja őt. Elveszi a pénzét, bezárja a lakásba, hogy senkinek ne panaszkodjon, akár meg is veri. „Most, hogy mindenki bezárkózva él, még könnyebb az ilyen erőszaktevők dolga. A szülők pedig csak a legritkább esetben tesznek feljelentést a bántalmazó gyerekük ellen, inkább magukat okolják, hogy rosszul nevelték. Ha valaki mégis rászánja magát és segítséget kér, ott nagyon súlyosnak kell lennie a bántalmazásnak, s így is kezeljük az ügyet” – mondja Barbora Hubertová.

Mivel a legutóbbi teljes lezárás négy hosszú hónapig, december 18-tól április 19-ig tartott, szakemberek szerint az idei családi erőszakról szóló adatok még riasztóbbak lesznek. Az első hívások az április végi nyitással kezdtek érkezni a segélyvonalakra és a rendőrségre, de nem árt, ha mindannyian figyelünk, mert lehet, hogy valakinek csak ahhoz van ereje, hogy a környezetének jelezzen. Vagy még ahhoz sem, de a családon belüli erőszak pont az az eset, amelyben akkor is segíteni kell, ha nem kérik.

Segítségkérő kód és kézjel

Kanadából indult a ,,Signal for Help” (magyarul segélykérő jel) mozgalom, amely egy kézmozdulatot népszerűsít videókon, és azt szorgalmazza, hogy a nők így jelezzék, ha bántalmazás áldozatai. A mozdulatsor rendkívül egyszerű, annyiból áll, hogy a hüvelykujjunkat előbb a tenyerünkre hajlítjuk, majd a többi négy ujjunkat rácsukjuk a hüvelyujjunkra és a tenyerünkre. Ezt a segélykérő mozdulatsort az áldozatok gyorsan elvégezhetik mialatt videóban vagy az utcán beszélnek valakivel anélkül, hogy a bántalmazó észrevenné. Aki ezt a kézjelet látja, hívjon segítségért, hiszen egyértelmű, hogy a bántalmazott ezt kéri tőle.

A francia kormány egy másik egyezményes kódot is bevezetett. A bántalmazott nők a karantén alatt is nyitva tartó gyógyszertárakban kérhetnek segítséget azzal, hogy gyógyszervásárlás közben azt mondják „Maszk 19”. A gyógyszerész ebből tudni fogja, hogy értesítenie kell a rendőrséget. A francia kormány emellett 20 ezer szállodai szobát bérelt azoknak a nőknek, akik otthon veszélyben vannak.

Lengyelországban egy fiktív kozmetikai cég Facebook-oldalán tehetnek fel kérdéseket a nők látszólag kozmetikumokról, de a valóságban a CPK nőjogi szervezet szakembereivel veszik fel a kapcsolatot. Például lehet bőrproblémákról csevegni, és ha a kozmetikus, aki valójában pszichológus, rákérdez, hányan pattanásosak a családban, a válaszból tudni fogja, hány személyt bántalmaz az agresszor. A kicsit vagy nagyon pattanásosak kérdésre adott válaszból kiderül, van-e gyerek a bántalmazottak között. Ha egy nő üzenetében leírja a STOP szót, a nevében azonnal hívják a rendőrséget.

Romániában nyomkövető

Romániában két hete egyhangúlag fogadta el a parlament azt a törvényt, amelynek alapján a bokára vagy karra rögzített elektronikus nyomkövetővel látják el az azokat az agresszorokat, akiknek a bíróság a családjuktól való távolságtartást rendelt el. A nyomkövető GPS-en keresztül mutatja az illető mozgását, és amint az túllépi az előírt határt, a rendszer jelez a rendőrségnek.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/18. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene