Jegyzetek a 25. Nemzetközi Kisemlékkutató Konferencia margójára

Nos, a vers első két sora lett a jó fél évszázada, német és osztrák kezdeményezésre rotációs elv alapján Közép-Európa különféle helyszínein megvalósuló Nemzetközi Kisemlékkutató Konferencia mostani állomásának a mottója, központi témája meg a Mária-kultusz különféle, kisemléken (is) megjelenő formái. A 2023. június 22–25-e között zajlott német nyelvű tanácskozásra mintegy ötven, cseh, magyar, német, osztrák, szlovák, szlovákiai magyar kutató részvételével a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja szervezésében a rozsnyói Gömöri Művelődési Központ épületében került sor. A négynapos rendezvénynek voltaképp két súlypontja volt: az egyik a tulajdonképpen szimpózium, aminek keretében több mint egy tucat, olykor élénk vitával kísért előadás hangzott el a kisemlékek szerteágazó témaköréből, a másik meg egy tanulmányi kirándulás, ami a környék szakrális objektumainak világába nyújtott röpke bepillantást. De ne szaladjunk előre!

Mit is értsünk szakrális kisemlékek alatt?

A német nyelvterületen gazdag hagyományai vannak a kisemlékek kutatásának, dokumentálásának, karbantartásának, s ott a fogalom alatt a szabadtéren álló, alapvetően emlékjelként funkcionáló objektumokat, kisépítményeket értik, kezdve a régi határkövekkel, pellengérekkel, a legkülönfélébb események, személyek emlékére felállított emlékjeleken át egészen a kifejezetten szakrális üzenetet hordozó objektumokig. Az utóbbiak sorába a képes fától, a képoszlopon és az út menti feszületen át a szentek szobraival, kis kápolnákkal és kálváriaegyüttesekkel bezárólag sok minden beletartozik. Jelen konferencián szakmai-módszertani problémák ugyanúgy előkerültek, mint egy-egy település, kistérség, szakrális táj emlékanyagának a bemutatása, az egyes emlékek „életének”, helyreállításának kérdései, ikonográfiai, jogi és még sorolhatnám, mi minden más megközelítési lehetőségei. A termékeny vitákkal kísért referátumokat egy egész napos tanulmányi kirándulás egészítette ki.

A gótikus úton

Gömör rendkívül gazdag gótikus emlékekben, ezért a szakmai kirándulás első fele az ún. gótikus út vonalán haladva három település csodás, jelenleg evangélikus kézben lévő templomát érintette. A magyar nyelvhasználatban 1899-ig Ochtina néven ismert (ekkor, ha a magyarosítási törekvéseket nem tekintjük indoknak, teljesen indokolatlanul Martonházára átkeresztelt) település sokak számára aragonitbarlangjáról híres, ám bennünket jelenleg középkori temploma érdekelt. Lenyűgöző, 14. századi freskói bennem észak-itáliai (dél-tiroli) emlékeket ébresztettek. Sterzingből (Vipiteno) szinte szakasztott mása dereng. Mindkettő nyilván a korszak kommunikációs eszközének, a biblia pauperumnak, a szegények bibliájának szép példája. Az írástudatlan hívőknek a prédikátorok ugyanis a falra festett bibliai jelenetekre mutogatva adták elő a szentírás fontosabb eseményeit. Az ochtinai templom belső berendezése amiatt is figyelemre méltó, hogy a gótikus freskókkal borított falak gyönyörű barokk berendezést (szószék!) őriznek. Kultúrák, korok szerves egymásra találása. Aztán ha az ember nem figyel, az alacsony csúcsíves bejárati ajtóval homloka is találkozhat. Fájdalmasan.

De ódákat lehetne zengedezni a gecelfalvi vagy a csetneki templom káprázatos belső tereiről is. Utóbbi, egykor szebb időket megélt kisváros pestisoszlopánál is megálltunk, ami egy Mária mennybevétele szobor, s noha nem terveztük, de a mellette található római katolikus templomba is bejutottunk. Egy maroknyi katolikus közösség kései barokk építésű, azóta többször átalakított, de szerencsére (nyilván a pénzhiánynak köszönhetően!) nem modernizált temploma, szemmel láthatóan igen magányos lelkésszel és a népi vallásosság ezernyi apró rekvizitumával.

A harangöntő

Amíg a délelőtt, a jelenlegi etnikai viszonyokat tekintve a szlovák Gömör egy szeletkéjét érintette, addig délután a zömében magyarok lakta Csermosnya-völgy és környéke volt a cél. A várhosszúréti harangöntővel telefonon korábban többször is egyeztettem, majd közvetlen a konferencia előtt személyesen is felkerestem. Amikor az ajtóban megjelent egy ifjú legényember, majdnem azt mondtam neki, hogy az édesapját keresem. De szerencsére mielőtt kimondtam volna, bemutatkozott: Slíž Róbert. Aztán fokozatosan kiderült, a zöme már a kisemlékkutatókkal való találkozás során, hogy tizenkét évesen egy kassai élmény hatására elhatározta, harangokkal szeretne foglalkozni. A kilencedik osztály befejezéséig ledokumentálta a környék harangjait, majd teljesen autodidakta módon tizennyolc éves korára elkészült az első harangja. Jelenleg huszonöt éves, megrendeléseket kap Hollandiából, Svájcból, Lengyel- és Magyarországról, Szlovákiából, Ausztriából és Csehországból… És féltonnás gyönyörűségeket is tessenek ám elképzelni, II. János Pál domborműves portréjával vagy éppenséggel Szent család-ábrázolással…

A barkai kegyhely

A mesés szépségű Csermosnya-völgy legfelsőbb szegletében bújik meg Barka, a maga Kármelhegyi Boldogasszony búcsújáró templomával (a kegykép csodás módon került a faluba, de hát mindent nem mesélhetek el), aminek ünnepéből a helyi reformátusok is kiveszik a részüket. Nem páratlan ez a térségben, hiszen a 20. század elején, amikor a Rozsnyó melletti Rudna katolikusai közadakozásból templomot szerettek volna építeni, a református és evangélikus hívők is adakoztak. Akiknek ekkor már létezett helyi templomuk. Miután viszont a rozsnyói püspökség megtagadta a rudnai katolikusok kérését, hogy hatalmas erdeiből épületfával segítse a helyi Isten háza megépülését, azok, talán nem keresztényi, mert elkeseredett haragból, dacból, de mindenképpen emberi módon reagáltak: az adományozóknak visszaszolgáltatták pénzadományaikat, és a falunak azóta sincs katolikus temploma. Talán katolikusai még akadnak… (Aztán, hogy a migránsok veszélyeztetik a kereszténységet!) De vissza Barkára. Megható volt látni, ahogy az erdélyi szász származású, nagybeteg helyi plébánost, Eigel Gábort a falu református polgármestere, Icso Béla mily szeretettel, tapintattal istápolta. S hogy némi keretes szerkezetet is adjak e jegyzetemnek, megemlítem, hogy a koronavírus ideje alatt egy házaspár fogadalomból, hálából a templomnak ajándékozott egy Madonna-képet, amit van Dyck festménye alapján a rozsnyói Tichy Kálmán készített 1928-ban. Így találkozik a 18. századi csetneki pestis-oszlop egy olajfestménnyel, ami egy másik járványnak köszönhetően lóg a barkai templom falán…

Szöveg Liszka József