Az 1938-ban lerombolt müncheni zsinagóga romjaira bukkantak egy közeli folyóban

Vasárnap

Az 1938-ban lerombolt müncheni zsinagóga romjaira bukkantak egy építkezésen dolgozó munkások egy közeli folyóban – adta hírül az MTI a BBC hírportáljára hivatkozva

Több oszlop és a tízparancsolat egy részét ábrázoló kőtábla került elő. Bernhard Purin, a müncheni zsidó múzeum igazgatója úgy nyilatkozott, soha nem hitték volna, hogy abból az épületből még bármi előkerülhet. Adolf Hitler náci diktátor 1938 júniusában rendelte el a müncheni fő zsinagóga lerombolását, miután kijelentette, hogy az épület bántja a szemét.

Ez öt hónappal a kristályéjszaka néven ismert véres országos pogrom előtt történt, amely során zsidó embereket, boltokat és zsinagógákat támadtak meg. A törmelékeket egészen 1956-ig őrizte a bontást végző vállalat a telephelyén egészen addig, amíg el nem rendelték, hogy a romokat használják fel egy gát újjáépítéséhez az Isar folyón. Így kerültek a törmelékek a folyóba a háborúban elpusztított más épületek romjaival együtt a Grosshesseloher gát helyreállítási munkálatai során.

Bernhard Purin a BBC-nek elmondta: a megtalált kőtáblának kevesebb mint a negyede hiányzik az eredetiből. A múzeumigazgató szerint ez az eddigi legjelentősebb felfedezés a lerombolt müncheni zsinagógával kapcsolatban. A kőtábla helye egykor a tóraszekrény fölött volt a hajdani épület keleti falán.

Az egykori zsinagóga a háború előtti München egyik legjellegzetesebb épülete volt. Helyén jelenleg áruház működik. 

(mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?