Vendégünk a VASÁRNAPBAN: Színházcsinálóból színigazgató

vendég

Május közepétől Gál Tamás vezeti a Komáromi Jókai Színházat. Tizenhárom éve színházcsináló a szó szoros értelmében, mert a saját alapítású Csavar Színházban ő a színész, a rendező, a szervező, néha még a takarító is.

Azt mondja, mindez a tapasztalat jól jön ahhoz, hogy becsülje a háttérben dolgozók munkáját, de az igazgatói-hivatalnoki lét szemszögéből színészi mivolta is felértékelődött.

Évekkel ezelőtt több interjúban is elmondta, mennyire vágyott arra, hogy a Jókai Színház társulatának tagja legyen, de még portásnak sem kellett.


 

Elégtételként éli meg, hogy ugyanitt igazgató lett? Mit szeretne merőben másként csinálni, mint a színház előző vezetése? A repertoárban változik a stílus, a hangsúlyok? Létezik valamiféle gondolat, filozófia, amely ezeket a darabokat összeköti? A mai színigazgató Gál Tamás mennyire azonos azzal a rebellissel, aki egy vendégszereplésért otthagyta a főiskolát? Milyen a hangulat a társulatban? Kíváncsian, vagy inkább aggodalommal várják az új idők új szeleit? Beszélhetünk már szlovákiai magyar szponzorokról, mecénásokról is? A közönség nagy része a könnyed szórakoztatást, a zenés darabokat keresi. Ezzel mit kezdhet egy színház, amely szeretne igényes maradni? Mindemellett marad ideje, energiája a Csavar Színházra?

Ezekre a kérdésekre is választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Vrabec Mária interjúját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?