A Smer szabotálta a voksolást

Pozsony |

Első körben a parlament nem választotta meg az alkotmánybíró-jelölteket. A Smer nem szavazott, a Híd nem reagált az ellenzék megkeresésére. Csütörtökön újabb voksolás lesz.

Kudarccal végződött az alkotmánybíró-jelöltekről szóló első szavazás. A kormánykoalíció azután nem tudott közös nevezőre jutni, miután kiszivárgott, hogy a Smer a fasisztabarát ĽSNS-szel is tárgyalt a jelöltekről. A jelöltekről nyilvánosan szavaztak, a 132 jelen levő képviselő közül csak a Smer és a Sme rodinából kivált hármas ragaszkodott a titkos szavazáshoz. A 37 alkotmánybíró-jelölt közül (Robert Fico, Lucia Kurilovská és Radovan Hrádek visszalépett) egy sem szerzett 68 voksot. A smeres képviselők vagy üres, vagy érvénytelen szavazólapot adtak le. Juraj Blanár szerint így feleltek a nyilvános szavazásra. Valójában azonban asszisztáltak Robert Fico forgatókönyvéhez, aki az új államfő megválasztása utáni időpontra tolná ki az alkotmánybírók megválasztását. 


Az ellenzéki SaS és OĽaNO 12 közös alkotmánybíró-jelöltben tudott megállapodni, ugyanakkor a két pártnak csak 36 szavazata van. Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) állítja, megkeresték a Hidat, hogy megállapodjanak a bírójelöltekről, de a kormánypárt nem reagált. Bugár Béla szerint azért nem reagáltak az ellenzék megkeresésére, mert korrupciós kormánynak minősítették őket. „Ezek után úgy vélem, nem kell tárgyalnunk velük” – közölte a Híd elnöke. Hozzátette, hogy a párt frakciója 12 bírójelölt támogatásában tudott megállapodni. A sikertelen voksolás után elképzelhetőnek tartja, hogy lehiggadva újra tárgyaljon a kormánykoalíció a bírójelöltekről. Bugár Béla szerint a jelenlegi alkotmánybírók mandátumát nem olyan egyszerű meghosszabbítani.

„A bírók mandátuma pénteken lejár, ez azt jelenti, hogy gyorsított eljárásban kellene elfogadni az alkotmánytörvényt, s még szombat előtt meg kellene jelennie a módosított jogszabálynak a törvénytárban, mert a törvény visszamenőleg nem érvényes” – magyarázta a Híd elnöke, aki szerint ilyen rövid idő alatt ez aligha kivitelezhető. 


Veronika Remišová szerint (OĽaNO) Robert Fico túszul ejtette az Alkotmánybíróságot és zsarolja a koalíciós partnereit. „Kizárólag a saját érdekeit tartja szem előtt. Az Alkotmánybíróságot művileg bénítják meg, kizárólag azért, hogy teljesüljön Robert Fico kívánsága” – mutatott rá Remišová. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?