Mozgalma, a Charta XXI első, a megbékélésért és együttműködésért ítélt díját Štefan Hríbnek, a .týždeň főszerkesztőjének ítélték. Díjátadó beszédében bocsánatot kért a szlovákoktól a múltban velük szemben elkövetett bűnökért. Hétfőn a hetilap magyar címlappal jelent meg, magyarul közölve a beszédet. Surján Lászlóval, a Charta XXI alapítójával, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjével beszélgettünk.
Vélemény
Miért is fizessen az állam (értsd, az adófizetők) a tizedik gyerek után is egy családnak, ha az sohasem dolgozott? A kérdésfelvetés igenis jogos, még ha Fico szájából hangzik is el. A baj nem is ezzel van, hanem azzal, hogy mit csinált Fico a kérdés előtt és mit fog utána.
Hogy Martin Poliačik SaS-es képviselő hasisként bemutatott csokirudakat fogyaszt a szlovák parlamentben, az még elmegy – látunk, halluk nagyobb butaságokat is a Tisztelt Házban. De hogy a képviselők fogják magukat és megtiltják a futballpályákon a dohányzást, az egy kicsit túlzásnak tűnik.
Előbb a Sme napilap, majd a parlament illetékes bizottsága is megszerezte azt a titkos jelentést, amelyből kiderül, hogy az első Fico-kormány idején hogyan bizniszelt a katonai titkosszolgálatnál a két legmagasabb beosztású vezető. A gyanúba keveredett magas rangú tisztségviselőknek nemhogy nem esett bántódásuk, Juraj Šebo és Ľubomír Skuhra még feljebb kapaszkodott.
Blogroll
-
A hírlapíró és a halál | 2013-05-22 | 08:59
-
A hírlapíró és a halál | 2013-05-21 | 06:50
-
Brioche blog | 2013-05-20 | 12:20
-
A hírlapíró és a halál | 2013-05-20 | 07:46


















![[SITA/AP- és TASR/AP-felvételek]](http://ujszo.com/sites/default/files/styles/238x162/public/oklahomatornado1_0.jpg)
![Tobey Maguire, Leonardo DiCaprio, Baz Luhrmann és Joel Edgerton [TASR/SITA] Tobey Maguire, Leonardo DiCaprio, Baz Luhrmann és Joel Edgerton](http://ujszo.com/sites/default/files/styles/238x162/public/tobey_maguire_leonardo_dicaprio_director_baz_luhrmann_and_actor_joel_edgerton_0.jpg)
![[SITA/AP- és TASR/AP-felvételek]](http://ujszo.com/sites/default/files/styles/238x162/public/20141510.jpg)
![[SITA/AP- és TASR/AP-felvételek]](http://ujszo.com/sites/default/files/styles/238x162/public/20140289.jpg)
![[(SITA/AP- és TASR/AP-felvételek)]](http://ujszo.com/sites/default/files/styles/238x162/public/20137725_1.jpg)



web design